Keresztül az USA 66-os úton (autós túra)

Egyéni indulással

"Az út a fontos, nem az út vége. Aki túl gyorsan utazik, az elszalaszthat mindent, amiért útra kelt." - L'Amour

Az amerikai álom ezen az úton valósággá válik! A világ leghíresebb útjának bejárása megváltoztathatja az ember életét. Ha létezik olyan út, amely magában foglalja az USA történelmét, szokásait és kultúráját, akkor ez a 66-os főút. Az ember átutazik 4,300 kilométeren, 8 államon, 3 időzónán, és egynek érzi magát a híres amerikai kalandorok közül. Itt nyílt meg az első töltőállomás, az első gyorsétterem, az első motel is, itt van a szülőhelye az 50-es évek amerikai életérzésének.

Vezesd végig a legendás 66-os utat, ismerd meg ezt az életre szóló kalandot!

route 66 autos tura, autoroncs, Seligman, Arizona

A 66-os út a legendás út nyugatra, Kaliforniába, amely hosszú időn keresztül sok-sok szerencsevadász, nincstelen, lázadó, hippi, kalandor útja volt, akik mind tartottak valahová, az ismeretlenbe. Ma már ez a vándorlás a múlté, de az út még ugyanaz, és mi végigmotorozzuk két hét alatt, sőt a kalandvágyóbbaknak akár már New Yorkban is kezdődhet a túra!

Keresztülutazni Amerikán régóta vágya az embereknek, azonban sokáig nem volt mivel, vagy nem volt hogyan, vagy nem volt miből - sőt, egészen 1926-ig nem is volt min...

1920-ban született meg az ötlet, hogy kellene egy olyan utat építeni, amin el lehet jutni az USA keleti partjáról a nyugatira, a valóságból az álmok és ígéretek földjére.

Az építkezések elkezdődtek, és 6 év alatt megépült az első amerikai transzkontinentális autóút Chicago és Los Angeles között, amin órákig lehetett úgy haladni, hogy az ember nem találkozott forgalommal. Az ötvenes években a 66-os útból mítosz született, mára pedig már legendává vált.


Először a kalandorok és szerencsevadászok hajtottak nyugatra, majd a gazdasági válság idején a nincstelenek és nélkülözők keresték a jobb létet, a második világháború idején a katonaság használta az utat, az 50-es években mindenki arról álmodott, hogy vesz egy rózsaszín Cadillac-et (amihez elengedhetetlenül párosul A Szőke Nő), majd irány nyugat, Kalifornia, ahol kolbászból van a kerítés... A 60 - as évekre a szex, drogok és a rock & roll vonzotta a hippiket a VW minibuszokban az Angyalok Városába.

Érdekes, hogy ma már nincs összefüggő 66-os út, hivatalosan 1985-ban megszűnt, átnevezték, azonban sok-sok szakaszon tudunk még a jó öreg 66-oson gurulni és fogunk is! Az eredeti út 75 %-a járható!

A forgalom növekedése megkívánta a szélesebb, modernebb sztrádák építését, így sok helyen egyszerűen mellévarázsolták az új utakat (I55, I44, I40 stb.) - mivel hely volt ott bőven.


A régi 66-ost megtartották szervizútnak, a sztrádák már nem vezettek át a kisvárosokon és falvakon, ezért ezek folyamatosan elnéptelenedtek, nekünk azonban számos lehetőséget biztosítva ezzel a szellemvárosok megismeréséhez.

Az út 3 időzónán és 8 államon halad át: Illinois, Missouri, Kansas, Oklahoma, Texas, New Mexico, Arizona és Kalifornia.

Útközben élvezzük az állandóan változó tájat, a dinereket, az útszélén 80 éve rozsdásodó autóroncsokat, az öreg benzinkutakat, viszont internetezni is tudunk a hotelszobákban. Meglátogatunk néhány nemzeti parkot, majd az út végén megpillantjuk az óceánt. Vigyázat: a motorozás függőséget okozhat!


1. nap: Budapest - Chicago

route 66 autos tura, hackberry

Reggel indulás egy menetrend szerinti repülőgéppel az Amerikai Egyesült Államokba. Délután érkezünk meg Illinois állam fővárosába, Chicagoba. A repülőtéren felvesszük autót, és útvonalunk első hoteléig ki is próbáljuk. Megpróbálunk átállni a helyi időre, amely 7 órával kevesebb az itthon megszokottnál. Az esti program városnézés, fényképezkedés a 66-os út kezdetét jelző táblánál, majd a Sears Tower tetejéről a megdöbbentő kilátás (104 emelet magasságból) megcsodálása. A bátrabbak kiállhatnak az üvegerkélyre, hogy a nagy magasságból fényképezzék a hangya nagyságú autókat a mélyben. A város az észak-amerikai zene egyik fellegvára, feledhetetlen élmény várja a fáradt utazókat.


2. nap: 300 km

Reggel túlságosan is korán magunktól ébredünk, mivel még nem sikerült megszokni az időkülönbséget, ez nem baj, alig várjuk az indulást!

Kezdetét veszi a nagy kaland!

Mai utunk során több helyi érdekességet látunk majd: régi benzinkutak és még régebbi éttermek mellett repesztünk el. Tengernyi kukorica és szójaföld zöldell a 66-os út mindkét oldalán. Most tudatosul bennünk igazán: megérkeztünk a vidéki Amerikába! A legfurább úton Auburn mellett utazunk: téglából épített eredeti 66-os szakasz az 1920-as évkből!

Első látnivalónk egy étterem lesz, amit egy óriás őriz 1962 óta, érdekes fotótéma. A következő faluban megállunk a régi benzinkútnál, ahol 1932 és 1966 között lehetett tankolni, itt áll a templom is, amelyhez a 66-os út alatt egy alagutat fúrtak, hogy a hívek gond nélkül átjuthassanak a forgalmas úton az istentiszteletre. Manapság viszont csak mi leszünk ott.

Egy álmos Illinois városkában megnézhetünk egy 66-os múzeumot és autós kiállítást, sok csodával találkozunk itt.

route 66 autos tura, usa cafe

3. nap: 430 km

Tovább utazunk nyugat felé, Paul fogad minket egy gigantikus hot-doggal, de ezt nem esszük meg...

Elhajtunk egy másik idős benzinkút mellett is és megállunk a roncstelepnél, ami mögött ott a nyúl, aminek nyulagolni lehet a hátán egy bolond fénykép kedvéért.

Illinois nyújtja a legtöbb látnivalót a 66-os úton (per állam), de ezeket mind az itinerben küldjük el.

Átlépünk Missouri-ba, St. Louis mellett autózunk a Mississippi-folyó felett, ahol Amerika egyik legérdekesebb vidéke fogad minket. Déli irányból láthatjuk a világ leghosszabb gyalogoshídját, ami egykor a 66-os út aktív közlekedési hídja volt, de régen eljárt felette az idő, már lezárták a forgalom elől.

Nyugati irányba haladva az erdők találkoznak a prérivel, és sok ezer természetes barlangot rejt a föld mélye, a banditák itt bújtak el a vadnyugat hőskorában az őket üldöző seriffek elől - nem is eredménytelenül!

A nap vége előtt megérkezünk a túra egyik legszebb vidékére. Itt egy egész hegyen kellett keresztülvágni az utat, ami a 20-as években komoly technikai kihívást jelentett a mérnököknek. Itt szintén megfigyelhetjük az út szegélyezését: úgy gondolták, hogy a kifelé ívelő útszegély az úton tarthatja a járműveket. Hamar rájöttek a hibára, de már nem bontották vissza az út szélét.

A szállásunk ma különleges helyen lesz: egy igazi 66-os motelben!

route 66 autos tura, regi autoroncs usa

4. nap: 470 km

Régi utakon haladunk tovább, hamarosan átugrunk egy villámlátogatásra a tornádók és Óz hazájába: Kansas államba.

Átkelünk a múlt század 20-as éveiben készült sok olyan híd, aminek az acélszerkezetét betonnal öntötték ki, a maga korában szenzáció számba ment, mára pedig ez az utolsó megmaradt példány az Egyesült Államokban. Mellette ott a golyók lyuggatta STOP tábla!

Következő megállónk egy régi bányászmúzeum, ami többek között egy működő T-modellel is büszkélkedhet. A tulajdonos az E-bayen vásárolta, majd szépen felújította.

A 66-os út csupán egy rövid szakasza, 13 mérföld érinti Kansast, majd átlép Oklahomába. Ennek ellenére, itt található a 66-os út leghosszabb távja és itt született a 66-os út megvalósítási ötlete is. A táj változatos: a dimbes-dombos vidéken haladó utat tölgy- és szilfák szegélyezik.

Vidáman dübörgünk a vadnyugaton át Oklahoma City felé. Az 1830-as években ezt a területet használhatatlannak nyilvánították, és rezervátum formájában felosztották öt indián törzs között - Choctaw (ezen a nyelven "Oklahoma" vörös férfit jelent), Chickasaw, Semiole, Creek, Cherokee, ok mind útban voltak a "civilizáció" déli terjeszkedésnél.

Kis déli kitérővel meglátogatunk egy autóépítő mestert, a legenda szerint a 60-as években ha épített egy autót, akkor abból előbb-utóbb matchbox-modell lett. Ezeknek az eladásaiból a mai napig 1 centet kap.

Hamarosan megérkezünk egy indián totemoszlophoz, ezt egy nyugdíjas bácsi 10 éven keresztül építgette. Csodálatos utak következek: a kétsávos aszfalt lágyan követi a dombok gerinceit, ez a 66-os "hullámvasút".

Tulsát elhagyva áthaladunk az út legszűkebb hídján - ez csak egysávosra sikeredett - majd párhuzamosan autózunk a régi 1920-as években épített úttal, több ponton rá is tudunk hajtani nyugati irányban.

route 66 autos tura, szellemvaros

5. nap: 500 km

Délelött lesz egy benzinkút, ahol 300 féle(!) üdítőt árulnak. Fura hely ez az Amerika, majd irány egy csodás Cowboy múzeum!

Hamarosan újabb városba érkezünk és beugrunk helyi 66-os múzeumba, itt mindenképpen érdemes megállni, ha csak egy múzeumot néznénk meg az egész úton, akkor ez legyen az.

Egy faluval arrébb látható egy apró skanzen. Bemutatja az 1800-as évek életét a vadnyugaton. Kicsit tovább autózva elérünk az élet-halál zónájába a 100. szélességi körhöz. A korabeli időkben a bankok nem adtak hitelt a tőlünk nyugatabbra található földek megvásárlásához, mert szerintük az már sivatag volt, és a farmokat biztos csőd fenyegette, ugyan mi teremne meg a sivatagban? Ebben a faluban nem hagyhatjuk ki az apró ajándékboltot sem.

Útba esik egy art deco épület is, amely építészeti stílusa nagy szenzációnak számított a 30-as években. Az épület a Verdák c. fimben is szerepel, ma is kávézó üzemel benne.

Az este fénypontja, amikor megérkezünk a híres-nevezetes steak-házba, ahol az igazán bátrak benevezhetnek az ingyenes és gigantikus kb. 2 kg-os steak, valamint a hozzá tartozó saláta és italmenü elfogyasztásába. Hogy mi ebben az üzlet? Az egészet 60 perc alatt kell eltüntetni a tányérról, ha esetleg mégsem sikerül, akkor bizony ki kell fizetni a 80 dollár + adót. Eddig kb. 20 000 ember próbálta meg, átlagosan minden ötödiknek sikerül is! A legfiatalabb 11 éves volt, a legöregebb 72, és van, aki már több, mint 20 alkalommal jeleskedett...

A hotelben ingyen limuzin vár bennünket (a recepcióval kell egyeztetni), hoznak-viszek az étterembe!

route 66 autos tura, pontiac corvette

6. nap: 450 km

Indulás után hamarosan elérünk a Cadillac-farmhoz Amarillo mellett. Graffitizni itt kötelező!

Fél óra múlva keresztezzük a 66-os út felét jelző táblát, a táv 1,139 mérföld minden irányban, finom a kávézó pitéje, érdemes megkóstolni.

Autóinkat a commanche és tucumcari indiánok földjén vezetjük keresztül,majd belépünk New Mexico-ba és 60 perccel vissza is állítjuk az óráinkat, ez itt a "Mountain Time Zone".

Néhány Route 66 utazónak a "nyugat" itt kezdődik. Ha időnk engedi, akkor megnézzük a dínó múzeumot.

Az államhatár túloldalán megállunk egy benzinkútnál, ahol a csoda belül található, de mi is ez? Legyen ennek a napnak a meglepetése!

7. nap: 470 km

route 66 autos tura, etterem

Első látnivalónk ezen a napon egy meglehetősen érdekes hely: jégbarlang a sivatagban. Kb. 15 perces sétára lesz szükségünk a hely megtekintéséhez, ha lesz időnk, akkor felmászhatunk egy tűzhányó tetejére is, ez a túra már picit tovább tart, de megéri!

Ebédünket a westernes-cowboyos városban költjük el a legstílusosabb étteremben, ahová egykor hollywoodi sztárok is jártak, sőt Ronald Reagan is megfordult már itt, még színész korában.

A nap fő látványossága a park, ahol 250 millió éves megkövesedett fákat hozott felszínre az erózió. A parkon hamar keresztül lehet autózni (csodálatos utak), de ha van kedvünk, tovább is időzhetünk a holdbéli tájon. A legszebb részek a park túloldalán fekszenek, mint pl. a Kristályerdő, vagy a Szivárványerdő, itt egészen nagy kristályszerkezetű törzseket is láthatunk.

Estére érkezünk meg a feluba, ahol indián wigwamban töltjük az éjszakát! Ismét egy steak-ház vár bennünket vacsorával.

route 66 autos tura, rozsaszin cadillac

8. nap: 380 km

A "Kráter": 50 000 évvel ezelőtt egy gigantikus lyukat fúrt ide a becsapódó meteorit.

Kicsit nyomjuk a gázt és meg sem állunk a Grand Kanyonig. Felfoghatatlan látvány tárul elénk. A merészebbek repülhetnek egy helikopteres kört a kanyon felett, garantáltan tátva marad mindenki szája az élménytől, a túra egyik fénypontja ez a fél óra.

Hamarosan délre fordulunk és a szállásunkra, ami szintén egy klassz városka sok szuvenírbolttal, kávézóval és neonnal gazdagon ellátva.

route 66 autos tura, autoroncs, rozsdas

9.nap: 380 km

Nyugat felé tartva megállunk egy falucskában, és találgatjuk, vajon hogyan került a borbélyüzlet tetejére a Cadillac? Klsszikus 66-os mellékutakon haladunk Las Vegas fele.

Délután a neonváros Las Vegas közepén lévő hotelünkben úszunk egyet a medencében majd mindenki mehet szórakozni amíg a pénztárca bírja. Itt legálisan lehet összeházasodni, aki szeretne!

route 66 autos tura, sivatag

10.nap: 460 km

Ma viszonylag sokat utazunk egyenes utakon, a sivatag minden oldalról átölel. Itt is laknak emberek, mivel találunk néha postaládákat...

Hihetetlenül hosszú vonatszerelvényekkel találkozunk majd útközben. Délután meglátogatjuk a szellemfalut, ami egy bájos régi bányászvároska.

A gyorsabb út Los Angelesbe az autópályán vezet, de ha van kedvünk és energiánk választhatjuk az alsóbbrendű utakat (hosszabb de sokkal nagyobb élmény, az összes látnivaló a kisebb utak mellett található), esetleg elénhetünk Joshua Tree felé is, de így plusz szállást kell beiktatni a programba, viszont a kitérő mindenképpen kárpótol...

route 66 autos tura, autoroncs, painted desert

Tudnivalók

Az itiner csak javaslat, természetesen lehet több időt is eltölteni az egyes városokban, nem kell Las Vegas felé kanyarodni, útközben mehetünk Monument Valley felé is, vagy az utat befejezhetjük akár San Franciscóban is!

Az autó bérléséhez saját névre szóló hitelkártya is kell a sofőrnek, nemzetközi jogosítvány nem szükséges. Minimum életkor az autóbérléshez 25.

Árak

  • $3,450-től, 2 fő részére (indulási dátumtól függően, standard autó kategória és standard szoba)
  • Kabrió felár: $1,150-től
  • Superior szoba kategória felár: $1,255

Az ár tartalmazza

Szállások, autóbérlés és biztosítás, itiner, látnivaló javaslatok (kb 50 oldal pdf, angol nyelven), Route 66 applikáció (navigáció)

Kiterjesztett biztosítás online köthető, pld. teljes körű roadside asszisztencia

Egyéb tudnivalók

Szállás: középkategóriás szállások, egy szobában max. 4 fő lakhat (eben az esetben osztozni kell 2 db nagy ágyon)! A legtöbb helyen biztosítanak reggelit.

Állatok: fokozottan kell figyelnünk, találkozhatunk kígyókkal, rengeteg amardillóval (övesállat - hasonló a tatuhoz), prérifarkassal, őzekkel, kutyákkal. Ezek főleg sötétedéskor jelentenek veszélyt - amikor mi már vélhetőleg az úszómedence mellett frissülünk, de sohasem lehet tudni...

Fontosabb közlekedési szabályok: Stoptáblás kereszteződésben az indul el, aki előbb odaér, a jobbkéz-szabály ismeretlen. Egyszerre max. 4 motoros mehet át a kereszteződésen. Piros lámpánál lehet jobbra fordulni, ha nincs keresztező forgalom, vagy nem tiltja a tábla. Iskolabusz megállása esetén mi is megállunk, bármelyik irányból közelítjük meg.

Sebesség: Az itthoni állapotokhoz képest lassú, nem megyünk gyorsabban 70 mérföldnél (kb.110 km/h) főutakon sem.

Költőpénz: legalább napi $40-50 számoljunk utasonként, ez legyen a kártyán, de KP-t is hozzuk magunkkal. A bankkártyát szinte mindenhol elfogadják, de sehol ne veszítsük szem elől.

Utasbiztosítás (opcionális):

Útlemondási / sztornó biztosítás (opcionális):

  • Ha meghiúsul az utazás nem veszíted el a befizetett pénzt. Itthon érdemes megkötni, pld. Mondial

Repjegyek: Budapest - Chicago, Los Angeles - Budapest kb. 250 000 Ft turista osztályon és kb. 1 000 000 Ft business osztályon.

Belépési engedély: egy ESTA kérvényt kell kitölteni online, magyarul. Ennek az ára $21 és egyszeri 1 hónap tartózkodásra érvényes a belépéstől számítva. Itt a link.

Útlevél: Érvényesnek kell lennie az elutazás után még 6 hónapig.

Utazás: egyénileg.

Előleg befizetése nélkül foglalás nem történik.

    Az autóbérlés tartalmazza:
  • biztosítás (törés, felelősség, roadside)
  • korlátlan km használat
  • üzemanyag: full to full
  • reptéri felvétel, szálloda-reptér transzferek
    Az autóbérlés nem tartalmazza:
  • visszaszállítási díj, ami kb. $130 - $750 (autótípus, időszak és cégfüggő), Chicagóban fizetendő a bérlő cégnek hitelkártyával
  • üzemanyag
  • kaució: $100-$400, ezt a végén a bérlő visszakapja
    Az autó foglalásához ezek az adatok kellenek:
  • Sofőr útlevél szerinti neve
  • Életkor
  • Lakcím (ez majd a számlához is kell)
  • Telefonszám
  • Sofőr állampolgársága

Az autó bérléshez legalább 25 éves korhatár szükséges és természetesen az érvényes jogosítványt sem szabad otthon hagyni. Az autó/motor felvételéhez a vezető nevére szóló hitelkártya szükséges.

A bérelt gépjárműre (autóra vagy motorra) nem tudunk felelősséget vállalni. Az utas a bérlő céggel köt szerződést (Hertz, Budget, Avis, Alamo stb.). A bérleti szerződést a bérléskor írja alá, végszámlát a leadásnál kap. A gépjármű bérleti díja a részvételi díj része, de a visszaszállítási díjat a sofőr fizeti a felvétel helyén (ha van ilyen díj). A bérelhető gépjárműpark új, a járműveket állandón frissítik, műszaki probléma sohasem volt!

Az ár egyik csomagban sem tartalmazza a repülőjegyeket, személyi biztosításokat, egyéb étkezéseket.

További További lehetőségeket is meg tudunk szervezni, pld San Francisco - Los Angeles - Las Vegas - New York autóval vagy motorral, írj vagy hívj: +36 30 9 505 355

Lemondás

  • 45 napon felüli lemondás esetén teljes visszatérítés
  • 44-32 napon belül 50% nem visszatérítendő, biztosítás visszatéríthető
  • 31 vagy kevesebb napon belül semmi sem visszatérítendő, biztosítás NEM visszatéríthető

Utazás: egyénileg.

Előleg befizetése nélkül foglalás nem történik.