A jóga és a meditáció a mentális és fizikai terhek csökkentésére, testünk és elménk megerősítésére, az indiaiak által kifejlesztett és gyakorolt művészet.
Hét napos csomagunkkal most te is közelebb kerülhetsz a természethez, javíthatsz egészségi állapotodon. Stresszes, rohanó világunkban jól fog esni a testet-lelket feltöltő program.
Mindezek mellett kulturális látnivalókról is gondoskodunk1.nap: Újdelhi
Érkezés a helyi, nemzetközi repülőtérre. Angolul beszélő képviselőnk segítségével transzferbusszal eljutunk a szállodánkba, amely az elkövetkezendő napok során igazi menedékül szolgál elgyötört lelkünknek.
2.nap: Delhi
Első indiai reggelink után rögtön városnéző kirándulásra indulunk. Az óvárosban épült Vörös erődben megcsodálhatjuk az audienciák csarnokát, vagy a királyi fürdőket. India legnagyobb mecsetét, a Jama Masjid-ot, majd a Raj Ghat-ot, Mahatma Gandhi emlékművét is felkeressük, hiszen ez min mind e csodás ország történelméhez tartozik.
Utunkat később Újdelhi felfedezésével folytatjuk. Először is az egyre inkább iparosodó Birla-ban található színes, modern Laksmi Narayan templomba igyekszünk, majd a 42 m magas, lenyűgöző India kaput keressük fel. Nem hagyjuk ki a 2. mogul király Humayum síremlékét sem, majd az afgán építészet és a muszlim uralkodás egyik csodás emlékét, a Qutub Minar-t
Térképezzük fel.
Éjszaka a hotelben.
3.nap: Delhi-Haridwar
Délelőtt a forgalmas vasútállomásra igyekszünk, hiszen vonattal Haridwar-ba utazunk. A szállodában lehetőségünk lesz egy kis pihenésre, majd a délután folyamán megismerkedünk jógaoktatónkkal, és sort kerítünk első előadására.
A sötétség leszálltával a Szent Folyóhoz, a helyiek által csak Ganga-nak nevezett Gangeszhez sietünk, ahol zarándokok minden este Aarti-t tartanak a Gangesz partján. Az Aarti egy hindu vallási rituálé, istentisztelet, tűz ceremónia, amelynek során egy kanócot ghí-be azaz tisztított vajba vagy kámforba áztatnak, majd meggyújtják és fényét valamely istenségnek ajánlják.
Éjszaka a Haridwar-t szállodában.
4.nap: Haridwar
A mai napon nagyon korán kelünk, hiszen jóga ászanákat fogunk elsajátítani, valamint meditálni fogunk. Reggeli után jógatanárunk a jóga hasznosságáról tart egy érdekes előadást.
A későbbiekben kulturális programra invitálunk: Devprayagig utazunk, ahol a Raghunathji templomot keressük fel. Aarti után, barbeque vacsora vár ránk.
5.nap: Haridwar-Rishikesh
Ma is korán kezdjük meditációs óráinkat. A különböző jóga ászanák elvégzése után garantáltan felfrissülve kezdhetünk neki reggelinknek.
Ezt követően a Kunjapuri templomban tartott órán is részt veszünk, majd a Vashist Gufa-ba igyekszünk, ahol a barlangi meditáció segítségével igazán közel kerülhetünk az anyatermészethez.
Ebéd után Rishikesh-be indulunk városnéző túrára. Programunk során számos ashramba is ellátogatunk.
Éjszaka a Haridwar-i szállodában.
6.nap: Rishikesh
A nap ma is korán kezdődik számunkra (De hát ezért jöttünk, nem igaz?). Jóga és meditációs óráink után ismételten részt veszünk egy órán a Kunjapuri templomban, majd másodszor is felkeressük a Vashist Gufa-t, ahol meditációval zárjuk délelőttünket.
A délután folyamán visszautazunk Haridwar-ba, ahol is városnéző kirándulásunk során Isten lépéseit, azaz Har-Ki-Pauri-t keressük fel. Ez a Gangesz legfontosabb ghat-ja, azaz lefelé vezető lépcsősora (a lépcső vagy egy kis tóhoz vagy pedig egy nagy, általában szent folyóhoz vezet). Minden hívőnek legalább egyszer meg kell itt mártóznia a szent folyóban.
Este visszatérünk Rishikesh-i szállodánkba.
7.nap: Rishikesh-Delhi-Budapest
A korai órán végzett jóga és meditáció által kipihenten, reggeli után búcsút veszünk trénerünktől.
A délelőtt szabad, azonban délután a Haridwar-i pályaudvaron vonatra szállunk és Delhiig meg sem állunk. A városból transzferrel jutunk ki a repülőtérre.
és küldd el nekünk faxon vagy emailben. Az út árait