1.nap: Lombok-sziget
Lombok szigetére érkezve angolul beszélő képviselőnk várja az utasokat a reptéren. Transzfer a szállodába. Vacsora és szállás a hotelben.
2.nap: Lombok túra
Reggeli után Banyumulek felkeresésével indul a 12 napos program. Banyumulekben a helyiek által készített csodás kézműves munkákat ismerhetitek meg. Érdemes!
Következő megálló Sukarare falu, ahol a helyi asszonyok szorgos munkáját figyelhetitek meg szövés közben. Ma is a régi hagyományok szerint dolgoznak.
Majd Rambitan, a tradicionális sasak falu következik. Az első indonéz ebéd elköltésére Tanjung Aan-ban kerül sor.
3.nap: Lombok túra
A szállodában elfogyasztott ízletes reggeli után egy hagyományos Lombok-szigeti piaccal ismerkedtek meg, neve: Lendang Bajur. Következő állomás Pusuk, ahol az úgynevezett majom erdőben lenyűgöző látványban lesz részük az egzotikumra fogékonyaknak.
Ezután a Bangsal kikötőbe siet a csoport, ahol egy tradicionális hajóra szállva elhajókáztok Gili Air-ig. Útközben ebéd a hajón (előre elkészített, dobozban tárolt étel). Gili Air a Gilik közül a leglakottabb; nemcsak hihetetlenül színes partjairól nevezetes, de arról is, hogy az itt élő valamennyi idős ember halászattal, csónakázással vagy kókusztermesztéssel foglalkozik.
A délután folyamán érkeztek vissza Bangsal kikötőjébe. Vacsora és szállás a hotelben.
4.nap: Lombok-Bali-Maumere
Reggeli után a repülőtérre indul a kis csapat, ahonnan Bali érintésével Maumerebe, a Flores-szigetek központjába utaztok. Transzfer a szállodába, majd délután városnézés következik.
Vacsora és szállás a Sao Wisata Cottages-ban (vagy hasonló jellegű szállodában).
5.nap: Maumere-Moni
A festői Paga, Wolowaru valamint Jopu Ranggase-n keresztül Moni felkeresése a mai nap legfőbb programja. Útközben, Wolowaru egy helyi éttermében megebédeltek. Miután mindenki jóllakott a helyi finomságokkal, tovább indultok Moni felé, ahol a Flores Sare Inn (vagy hasonló kategóriájú) szállodában foglalhatjátok el kényelmes szobáitokat. Vacsora és szállás ebben a szállodában.
6.nap: Moni-Kelimutu-Ropa-Riung
Korán reggel Kelimutuba indul a csoport, amely színpompás, háromszínű taváról ismeretes. Kelimutuba érkezvén még mintegy 1,5 km-es gyaloglás vár mindenkire, de higgyétek el, megéri ez a kis séta: gyönyörű látvány nyújt a vörös, halványkék valamint fekete színekben pompázó Kelimutu-tó.
Miután kigyönyörködtétek magatokat, Monin keresztül visszaindultok Maumerebe. Útközben rövid megálló Ropaban, ahol szemügyre vehetitek a helyi kereskedelmi szokásokat: ugyanis a piacra tartotok! A rég elfeledettnek hitt fizetési eszköz, a barter itt még bizony szokásban van!
Amennyiben egyéni utazókról van szó (létszám kisebb, mint egy csoport): ebéd következik, amelyet előre elkészítve, dobozban visznek magukkal a résztvevők.
Ha összejön egy nagyobb csoport létszám, abban az esetben a program a következő módon zajlik: Welambasaban, egy hagyományos táncelőadásnak, valamint egy helyi esküvőnek lehettek szemtanúi, továbbá felkerestek egy általános iskolát is, majd pedig lehetőség lesz egy helyi törzsi vezetővel való ebéd elköltésére.
Délután a sziget északi részén, Riung felé haladva lenyűgöző természeti látvány fog szemeitek elé tárulni.
Vacsora és szállás a Pondok SVD-ben (vagy hasonló kategóriában).
7.nap: Riung-Bajawa
Reggeli utána Riungtól néhány lépésnyire a Pulau Tujuh Belas ( jelentése 17 sziget)-hoz hajókáztok, amelyről érdemes tudni, hogy természetvédelmi terület. Hófehér strandján kipihenhetitek az eddigi napok fáradságát, vagy akár snorkelezhettek is a lenyűgözően kék vízben (Felszerelés nem maradjon a csomagban!). Aki nem lazsálással szeretné idejét tölteni, annak javasoljuk, hogy tegyen egy sétát a szigeten. A tengerparton piknik jellegű ebéddel várják majd a sétáról vagy a snorkelezésből visszatérőket. Ebéd után tovább hajókáztok Pulau Kalong felé, ahol furcsa látványban lehet részetek: denevér kolóniák hatalmas mangróve fákról lógnak fejjel lefelé. Késő délután visszatérés Riungba, majd tovább utazás Bajawaba, ahol a Silverin (vagy hasonló minőségű) hotelben vacsora és szállás vár a remélhetőleg kellően relaxált és nagyon barna résztvevőkre.
8.nap: Bajawa-Bena-Ruteng
A mai napi első úticél: Bena. Gigantikus bambusz ültetvényen halad át utatok, lefényképezhetitek az Inerie vulkánt, de akár egy rövid sétát is tehettek majd a környéken.
Benaban hagyományos házakat, óriási sírokat vehettek szemügyre, valamint megtanulhatjátok, hogy mit is jelentenek a Ngadhu és Bhaga szavak (ősi szellemek férfi és női alakjait jelöli). A túra folytatásaként az Inerie-hegy, majd a Ranames tavak következnek. Airmereben a pálmabor készítésének folyamatával ismerkedhettek meg. Ebéd útközben, vacsora és szállás a Wisma Dahlia szállodában, Rutengben.
9.nap: Ruteng-Labuan Bajo
A korai reggeli után félnapos túrára indultok. Úti cél Mount Ranaka. A résztvevők kondíciójától függően ez a túrázós program helyettesíthető egy helyi piac, majd Ruteng Pu falu, illetve Cancar és Lembor öntözőcsatornáinak felkeresésével. Ebéd útközben. Labuan Bajoban az új Bajo Beach hotelben lesz ma esti szállásotok. A szobák elfoglalása után délután a Cermin barlangot valamint Pramukat fogjátok felkeresni. Igazán aktív nap ez a mai, cserébe viszont, a nap végén csodás napnyugta nyugtatja meg fáradt szemeiteket.
10.nap: Labuan Bajo-Komodo
Egy hagyományos, fából készült hajóval indultok Komodo szigetére. Útközben megálló a Biadari strandon, ahol snorkelezésre, úszásra vagy relaxálásra nyílik lehetőség. Az ebédet majd a fedélzeten fogyasztjátok el. Komodora érkezvén először egy halászfalut kerestek fel, majd bejelentkeztek a Ranger`s házba. Az éjszakát itt fogjátok tölteni.
11.nap: Komodo-Sape-Bima
A sziget felfedezése egy fél órás sétával kezdődik, amelynek keretében természetes közegében figyelhetitek meg a komodói sárkányt. Figyelem, számos egyéb, furcsa állattal valamint csodás növényvilággal is találkozni fogtok. A séta után visszatérés a kikötőbe, ahonnan Sape felé veszitek az irányt. Ebéd a hajón. Pihenésre, snorkelezésre, úszásra a rózsaszín parton lesz lehetőség (Snorkel felszerelés ma is legyen kéznél!). Sape kikötőjébe késő délután érkeztek meg. Ezután transzfer Bimaba, majd a szállás elfoglalása és vacsora (Lambitu Hotel vagy hasonló).
12.nap: Bima-Denpasar
A nap a bimai Szultán Palota megismerésével kezdődik. Ugyanakkor ez a látványos program egyben a 12 napos utazás végét is jelenti. Transzfer a repülőtérre, majd visszautérés Balira.
A programok sorrendje módosulhat.
Árinformációért kattints a tudnivalók gombra.
és küldd el nekünk faxon vagy emailben. Az út árait